2016. május 30., hétfő

Első fejezet /1.rész/

Sziasztok! 
Meghoztam az első fejezet, első részét. Abban, hogy fogjátok-e olvasni csak reménykedni tudok. Mindenesetre nem szeretném abbahagyni. Remélem elnyeri a tetszéseteket az én kis történetem.

Csók mindenkinek!



Hosszas búcsúzkodás után édesanyámtól, a reptér bejárata felé tartottam. A repüléstől mindig izgatott lettem. Imádtam repülni, és imádtam a reptereket is. Ahogy végig néztem a tömegen, az arcokon tisztán látszott az izgatottság, és némelyeken a félelem is. A reptereken nincs üres tekintet. Mindenki várja, hogy megérkezzen az adott úti célhoz. Lehet akár szó itt családi találkozásról, barátokról, szerelemről, munkáról, vagy esetleg csak egy szimpla nyaralásról. Az én esetemben talán minden benne van. Nem tudhatom mit tartogat nekem az idei nyár. Ábrándozásomat az idő hiánya szakította meg. Ha nem indulok most el lekésem a gépet, ami valljuk be, a legkevésbé sem hiányzik. Sűrű léptekkel száguldottam, hogy bőröndömet biztonságos helyen tudhassam a velem szemben álló kedvesen mosolygó hölgy segítségével. (Az elméletek szerint biztonságos helyen.) Persze erről mesélhetnének azok a repülővel utazók akik üres, kirámolt bőröndjüket megkapva, dühösen reklamálnak az információs pultnál leszállás után. Nyilván nem gondolva bele abba, hogy ők semmiről sem tehetnek hiszen csak alkalmazottak.
Köszöntöttem a bőröndömet befogadó hölgyet, majd fel is emeltem, hogy a szalagra tegyem azonban valami atom bunkó, 20-as években járó férfi azt hitte jókedvemből álltam itt. Ilyen a világon nincs...
- Nyugodtan, én nem ide vártam. -mondtam kicsit dühösen, és ironikusan, de a férfi mintha meg se hallotta volna folytatta tovább természetesnek vett tevékenységét. Én vettem egy mély levegőt, és csak vártam. Az egyetlen szerencséje, hogy egész jókedvemben talált meg. Úgy intézte a dolgát, mint valami szupersztár. Fogalmam sincs ki volt ez, de jó nagy tapló. Felesleges is foglalkoznom vele. A biztonsági ellenőrzés felé tartottam, majd miután mindent rendben találtak, nem nyilvánítottak bűnözőnek, esetleg valamiféle csempésznek, továbbmehettem. Nem sok időm volt már a repülőig, így meg sem álltam. Még egy vizet sikerült vennem a biztonsági ellenőrzés utáni boltba. A kijelzőn megnéztem melyik kapuhoz is kell mennem és odasiettem. Egy-két helyen még felmutattam a repülőjegyemet, és elérkeztem a bizonyos repülőre vezető úthoz. Ezt a részt szerettem a legjobban a repülésben. Amikor helyet foglalok és felszáll a gép. Azt szokták mondani félelem keltő, de én inkább találom izgalmasnak. A stewardessek megkezdték a lezuhanás esetén elvégezendő tevékenységek bemutatását. Egy párszor repültem már, de egyszer sem figyeltem meg figyelmesen. Míg mások figyelemmel követték az utasításokat, én ahogy szoktam, kalandoztam. Miután elhangzott a mondat, miszerint be kell kapcsolni a biztonsági övet, megkezdtük a felszállást. Én pedig mély álomba szenderültem.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Már a csomagjaim is teljesen bontatlanul a kezemben voltak, és én szinte száguldottam kifele. Alig vártam, hogy találkozhassak apával. 
- Szevaaaasz kiscsaaj! - ölelt, és közbe pörgetett meg. 
- Szia apuuu! 
- Hogy repültél? Mi a helyzet mostanában? Nem volt semmi bökkenő ? -rohamozott meg a kérdésekkel. 
- Jól. Minden száz százalékosan rendben van, és nem nem volt semmi bökkenő. - próbáltam adni a legkielégítőbb választ de ahogy ismerem, neki nem lesz elég. 
- Anyud is jól van? Munka ? Munkával kapcsolatban vannak terveid már? - ahogy sejtettem. 
- A kocsiban megbeszélünk mindent. 
Elmentünk a kocsihoz, és célállomásként a házunkat tűztük ki. Nem tudom miért, de ez az utazás valahogy másnak tűnt mint a többi. Még az út is, amit már nagyon sokszor megtettem, most még is úgy éreztem mintha elsőre tenném meg. Vagy talán túlképzeltem már megint mindent.. 
- Na szóval mesélj csajszi! Terveid ? - húha, ezzel a kérdéssel most megfogott. Tervek?! A stylist szakmám megvan de fogalmam sincs, hogy hogy tudnám kiteljesíteni.
- Hát.. Igazából.. Fogalmam sincs. A nyakadon maradok 80 éves koromig ?!
- Attól tartok én azt már nem élném meg. Most komolyan. Semmi terv? Esetleg valami ág, ami tetszik, és szívesen dolgoznál benne ? -erre egy üres tekintet volt a válaszom. - Nem így ismerlek én téged.
- Igazad van, elkezdek agyalni.
Az út hátra lévő részében többnyire üvöltettük a zenét. Imádtam apával lenni, talán vele még jobban is elvoltam mint anyával. Most alig vártam, hogy hazaérjünk, kimerítő volt a repülő út.

Gyorsan bepakoltam minden cuccomat a szobámba, majd vettem egy frissítő fürdőt. Azt gondoltam, hogy lemoshatom magamról a fáradtságot, és újult erővel nekivághatok az estének. Ám a számításaim kudarcot vallottak. Írtam egy SMS-t Tomnak: 

Megérkeztem, most alszom egy-két órát. Remélem este összefutunk.
Nicole

Egyből jött is a válasz: 
Ennek nagyon örülök!! Persze, hogy összefutunk. Hívj ha felkeltél. 
Tom 

Kíváncsi voltam már rá. Rég nem találkoztunk. Most viszont képtelen lettem volna bármilyen tevékenységre is. A fáradtság eluralkodott rajtam és hamar elnyomott az álom.



2016. május 28., szombat

prológus

Egy kis bevezető, remélem tetszeni fog
Futottam. Futottam ahogy csak tudtam de valahogy a lábaim nem vették fel az agyamban kialakuló gyors sebességet. Ahhoz a helyzethez tudnám hasonlítani, mint mikor a kanapén ülve, a legkényelmesebb pozícióban feküdve, a távirányítóért nyúlok, de minden erőmet belefektetve se érem el. Egy véget nem érőnek látszó utcán futottam. Nem tudtam, hogy mi elől vagy ki elől ,de futnom kellett. Gondolat menetemet megszakítva, sebes zihálással ébredtem fel. Körül néztem a megszokott légtérbe és a megkönnyebbültség ként hatalmasat sóhajtottam. Emlékszem az egyik sorozatban volt szó a reggeli pillanatokról. Arról, hogy ébredés után az a pár másodperc milyen kellemes és nyugodt. Gondolatok nélkül csak feküdni. De sajnos semmi nem tart örökké. Fokozatosan rohamoznak az eszmei képek. Most ha jól belegondolok nincs olyan dolog amin rágódnom kéne. Egy csodálatos városban, Milánóban élek az édesanyámmal. Az édesapám pedig Svédországban. Szerencsésnek mondható helyzetben vagyok nem úgy, mint más elvált szülőknek a gyereke. Attól függetlenül, hogy külön mentek a szüleim folyamatos közös programokkal és találkozásokkal próbáljuk fent tartani a családias kapcsolatot. Én most érettségiztem le és a nyárra utazom ki Svédországba. Nagyon irigykedem az olyan emberekre akik tudják mit szeretnének kezdeni az életükkel, vannak céljaik, és várják az iskola utáni időt, hogy ne kelljen másra koncentrálni csak a maguknak eltervezett hátralévő életre. Nekem is vannak terveim, de persze ezek csak vágyálmok. Modellkedés, divattervezés, egy saját márka, esetleg újságírás. -nevettem a gondolaton. Most csak egy dologra tudtam koncentrálni. Pár nap múlva találkozhatok egy számomra talán fontos emberrel. Tom. Néhány hónapja ismerkedtem meg vele. Stockholmban él ő is, épp mint az apukám. Nagyon rendes srácként könyveltem el eddig, de mintha nem ő lenne az az ember akiről mindenki beszél. A nagy Ő. Azt mondják ha egyszer ránk talál a szerelem, nem tudunk majd másra koncentrálni csak rá. Ha csak eszünkbe jut hevesebben kezd dobogni a szívünk. Minden egyes pillanatban csak vele, mellette akarunk majd lenni. Talán ilyen érzéseim utoljára az óvodában voltak. Felesleges is ezen rágódnom, majd alakul ahogy alakulnia kell. Elhessegettem minden nem aktuális gondolatot, majd csak arra koncentráltam, hogy semmit se hagyjak itthon.

kezdet

Sziasztok!
Már nagyon sok blogot írtam régen de most ismét megjött a kedvem az íráshoz. Remélem sokan olvasni és szeretni fogjátok. Igyekszem minél izgalmasabbá varázsolni a történetet. Jó olvasást mindenkinek !
Puszi :)